Szerző: tibi » 2009.08.23. 16:36
Ez a Szeghalom Kistérség Többcélú Társulás mit is csinál ?
Hát ezt :
Vállalt feladatok
Egészségügy
Szeghalom központtal működik a központi orvosi ügyelet és még két településen ? Déva-ványán és Vésztőn - mentőtiszt teljesít szolgálatot. A pályázati forrásból ki lett alakítva az ügyeleti helyiség, megvásárlásra került 3 gépkocsi és a szakmai előírásoknak megfelelő műszerpark lett biztosítva a pályázati pénzből.
A központi orvosi ügyeletben nem vesz részt Bucsa és Ecsegfalva. Az ügyeleti ellátásra közbeszerzési eljárás lebonyolítását követően a SANI-MED TRANS Kft-vel kötöttünk megállapodást. Az egészségügyi ellátás színvonalának növelése érdekében, a társulás igyekszik minden lehetőséget megragadni, jelenleg egy új, korszerű életmentő készülék beszerzésére nyújtottunk be pályázatot.
Területfejlesztés
A területfejlesztési feladatok ellátását minden település felvállalta, hiszen ezt eddig is elláttuk. Az 1996. évi XXI. tv és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2004. évi LXXV. Tv. (Tftv), melyet az Országgyűlés 2004. június 21-én fogadott el. E törvény kimondja, hogy azokban a kistérségekben, ahol többcélú kistérségi társulás működik, a kistérségi fejlesztési tanács feladat- és hatásköreit is lássa el.
A kistérségi fejlesztési tanács a kistérség területén a társadalmi, a gazdasági, a környezeti fejlesztés érdekében összehangolja, a helyi önkormányzatok, azok területfejlesztési társulásai és a kistérség területén működő gazdasági szervezetek fejlesztési elképzeléseit.
Szociális ellátás
A társulás csak a személyes gondoskodás keretébe tartozó alapellátási formákat és a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló tv meghatározott személyes gondoskodás keretébe tartozó egyes gyermekjóléti alapellátások közös fenntartását vállalta:
családsegítés, nappali ellátás, idősek klubja, házi segítségnyújtás, gyermekjóléti szolgáltatás.
Közoktatás
a)általános iskolai oktatás
b)pedagógiai szakszolgálat, nevelési tanácsadás, logopédiai ellátás, gyógytestnevelés,,gyógypedagógiai tanácsadás, korai fejlesztés
Az általános iskolai oktatás területén nem feleltünk meg a jogszabályi feltételeknek. A megfelelés érdekében, Vésztő és Körösújfalu létrehozta a társulási megállapodás és a Szabó Pál Általános Iskolában oktatják a körösújfalui általános iskolás gyermekeket, majd ezt követően 2005-ben, a Bucsa és Kertészsziget között is megkötésre került egy intézményi megállapodás, melynek értelmében a kertészszigeti felső tagozatos diákok, Bucsára járnak át iskolába.
E feladat ellátásához történt meg az eszközbeszerzés: iskolabusz vásárlás (Vésztő , Körösújfalu megvalósult, Bucsa-Kertészsziget tervezve) oktatási eszközök beszerzése.
Bucsa és Kertészszigeti általános iskolák felújítása.
A pedagógiai szakszolgálat esetén az Óvoda, Bölcsőde, Nevelési Tanácsadó és Egységes pedagógiai Szakszolgálat (Dévaványa) felelt meg a jogszabályi feltételeknek, így az ösztönző támogatásból csak ez az egy intézmény részesült, de itt a szolgáltatás is elszámolható volt. Az ösztönző támogatásként megítélt forrás felhasználása sok esetben a közbeszerzési tv. hatálya alá tartozott, amely nagyban befolyásolta a beszerzések lebonyolítását.
Belső ellenőrzés
A Szeghalom Kistérség Többcélú Társulás 2005-ben tovább bővítette a vállalt feladatainak körét. A tőkeszegény kis önkormányzatok számára nagy segítséget jelentett, hogy a társulás a belső ellenőrzési feladatokat is felvállalta. Az ellenőrzéseket három, többéves tapasztalattal rendelkező szakember végzi, akik a települések részben önálló és önálló intézményeik gazdálkodását követik figyelemmel, hogy minden pénz a törvényi előírásoknak megfelelően kerüljön felhasználásra.